Kedves Testvéreink, Barátaink!

Előttünk az Európai Parlamenti választás, ezért mindenkit arra bátorítunk, hogy éljen választójogával, és támogassa azt a jelöltet, akitől leginkább reméli az európai közegben való legnagyobb felkészültséget.
Az értékek sokfélék jobb- és baloldalon – vagy a hagyományos irányok által nem jelzettek. Az értékek különféle politikai szándékoknak megfelelően többfélék. Szélsőséges és Európa-ellenes irányokat nem szeretnénk támogatni. (Nem is értenénk, miért akarnak a nagy közös európai házban széket olyanok, akik megvetik és ellenségnek tekintik az Uniót?)
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy e sokszínű parlamentben még kisebbségben is ott a helyük azoknak, akik emberi jogi, természetvédelmi, szociális kérdésekben jeleskednek igazán, ezért bátorítjuk híveinket, hogy támogassák ajánlásukkal őket is.
Azért fogalmazunk így, mert nemcsak egy pártot jelöltünk annak érdekében, hogy a nevezett listát állíthasson, hanem többet is: akár konzervatívat, baloldalit, a Demokratikus Koalíciót – azaz a Modern Magyarország Mozgalmat (MoMA).
Aki tehát valamelyiket a fent említettek közül támogatta, adjon esélyt a megmérettetésre a többi demokratikus pártformációnak is.

Európa a közös hazánk.

Iványi Gábor elnök
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

A Modern Magyarország Mozgalomnak (MOMA) 20.000 aláírásra van szüksége alig egy hét alatt, egész pontosan április 22-ig. Ezért aláírásgyűjtést szervezünk 2014. április 17-18-án 8.00 és 18.00 óra között Budapest 7 pontján – mivel a szavazó ív csak személyesen, a helyszínen aláírható.

Kérjük, amennyiben szavazatával támogatni kívánja a Mozgalmat, válaszában jelezze. Ezt megteheti Takács István kollégánknál a (06 70) 456 36 82-es telefonszámon, vagy a takacsistvan@metegyhaz.hu e-mail-címen.